Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

OTDK 2015  --  Archívum OTDK 2013  --  Rektori köszöntő

SZG_igazolvanykep2010Tisztelt Olvasó!

 

Köszöntöm Önt a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Szegedi Tudományegyetem által rendezett szekcióinak közös nyitólapján.


Az SZTE 2013 tavaszán négy szekcióban ad otthont a legrangosabb magyar diáktudományos seregszemlének. A sort márciusban az Állam- és Jogtudományi Szekció nyitja, és áprilisban a Biológia, valamint az Orvos- és Egészségtudományi Szekciókat követően a Testnevelés- és Sporttudományi Szekció zárja majd.


A Szegedi Tudományegyetem számára nagy megtiszteltetés és kihívás, hogy a XXXI. OTDK keretében határainkon innen és túlról oktatók és hallgatók ezreit láthatja vendégül a Tisza partján szakmai és szabadidős programokon. Meggyőződésem, hogy az SZTE rendező intézményként méltó folytatója lesz a nagyszerű tudományos diákköri hagyományoknak.


Az egyes szekciók folyamatosan frissített honlapjai a jobb oldali menüsorban megtalálható ikonokra kattintva érhetőek el, és részletes információkkal szolgálnak minden résztvevő és érdeklődő számára.


A honlap látogatóinak tartalmas böngészést, a XXXI. OTDK résztvevőinek pedig szakmai sikereket és kellemes, emlékezetes napokat kívánok a napfény városában!

 

Prof. Dr. Szabó Gábor

rektor

Szegedi Tudományegyetem

 

 uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

Agrartudomanyi_szekcio

Informatika_Tudomany_szekcio

GTK1_230x154.png

Hírek, aktualitások *

OTDK 2013 hírek

Rendezvénynaptár *